Hírek
Albumok
Könyvek
Videók
Írások
Képek
Zenekarok
Koncertek
Vásárlás
Gitároktatás
Stúdió
Elérhetőségek
Facebook
Linkek



2019-09-17




Őket ki védi meg?
Avagy a pozitív diszkrimináció negatív hatásai

(2015-02-16)


Manapság már szinte mindenkinek és mindennek van érdekvédelmi szervezete. Ebből a mondatból pedig a „szinte” szón van a hangsúly. Mert miről is szól egy érdekvédelmi szervezet? Persze azt mondják, hogy mind az egyenlőségért küzdenek, de valójában nem igazán lehet egyenlőségnek nevezni azt, hogyha kiválasztanak egy konkrét embertípust és őket kiemelik a tömegből és mindentől megvédik, míg akik nem tartoznak közéjük azok le vannak szarva. Ettől pont olyanok, sőt sokkal rosszabbak lesznek, mint azok, akik az eredeti diszkriminációt elkövették (ha elkövették), ami ellen fel próbálnak lépni (jogosan vagy önkényesen).
Mert például egy munkaadó hadd döntse már el, hogy kivel akar együtt dolgozni a saját cégében: férfival, nővel, időssel, fiatallal, hetero vagy homoszexuálissal, fogyatékossal vagy egészségessel. Így ha valaki nem vesz fel valakit egy munkahelyre, az az ő döntése. Ám ha utána egy nagy csapat kimegy oda tüntetni, hogy miért nem vette fel, akkor ők sokkal durvábban beleszólnak a dolgokba és diszkriminálnak mindenkit, mivel ők olyan dologba akarnak beleszólni, amihez tényleg semmi közül.
Mert a legnagyobb probléma, hogy senki nem veszi észre kik a legelnyomottabb emberek a világon. Nem a nők, melegek, vagy valamely kisebbséghez tartozók. Hiába vannak előítéletek, de egy ember akkor lesz elnyomva, ha hagyja magát, az pedig a személyiségéből fakad és nem a faji, nemi vagy szexuális hova-tartozottságától.
Tegyük fel, hogy van egy heteró fehér férfi, akinek a személyisége félénk és visszahúzódó, akkor ő nagyon nehezen fog helyt állni az életben. Míg ha van mondjuk egy lezbikus fekete nő, aki viszont magabiztos és bátor, akkor ő könnyedén elér bármit még egy olyan világban is, ami tele van rasszista hímsovinisztákkal.
Rengeteg példát fel lehetne hozni. Volt, hogy mennyire felháborodtak a nők egy állás-hirdetésen, amiben az volt, hogy férfi munkaerőt keresnek és nagy balhé lett belőle. Miközben volt ismerősöm (férfi), aki munkát keresett és volt olyan, amit simán el tudott volna végezni, de még csak nem is jelentkezhetett, mert a hirdetésben teljesen önkényesen az állt, hogy nőt keresnek. Ő viszont ilyenkor senkihez nem fordulhatott, mert nincs az ő számára létrejött érdekvédelmi szervezet.
Mert a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció, ami nemhogy nem csökkenti a negatív diszkriminációt, hanem inkább szítja. Diszkriminációval nem lehet az egyenlőségért küzdeni, csak egyenlő bánásmóddal.

De beszélhetnénk a szekálásokról és kiközösítésekről, szívatásokról is.
Pár éve láttam egy reklámkampányt, ami a fogyatékosok védelmében készült. Abban a videóban egy szellemi fogyatékos srác ment végig a munkahelyén és a gondolatait hallottuk, hogy ő milyen jól érzi magát. A srácok szekálták, de ő csak arra gondolt, hogy milyen jó fejek, amiért foglalkoznak vele. Egy nő nagy ívben kikerülte, de ő csak arra gondolt, hogy milyen aranyos. A végén pedig azt mondta, hogy szeret ott dolgozni. Az a reklám szerintem egy gigantikus nagy öngól, mert a valóságban senki nem lehet tökéletesen boldog. Ám a reklámban bemutatott fogyatékos srác (akit elvileg sajnálni kellene) mégis boldog. Nem fogja fel a körülötte lévő világ mocskosságát. Nem ért meg semmit abból, ami vele történik, így nem is szomorítja el semmi. Oké, hogy ez egy extrém eset, de gondoljunk csak bele. Ha van az előbb említett embertípus, a tök átlagos egészséges fiatal férfi, aki valami miatt visszafogott, félénk, nem túl népszerű személyiség, akkor őt ugyan így szekálják a munkahelyen, iskolában, vagy akárhol. Nem is kell semmi extrémre gondolni, mert kiközösíthetnek akármi apróságért is. Mert mondjuk más a stílusod, mint a többieknek, más az érdeklődési köröd, vagy egyszerűen csak más zenét hallgatsz, mint ők és nem állsz a be sorba. Manapság már szinte kisajátították maguknak a melegek a „más” kifejezést, pedig egy bizonyos társaságban már akármilyen apróság miatt is lehetsz más, mint a többiek. Nem kell fogyatékosnak, melegnek, vagy bármi más divatos kategóriába tartozónak lenned ahhoz, hogy a patkányok céltáblája legyél. Csak ha nem tudod a másságod behatárolni, akkor nem is fordulhatsz senkihez segítségért. Akkor nincsenek érdekvédelmi szervezetek, akik kiállnak melletted. Ha egy fogyatékos srácot szekál egy társaság, akkor nagyon megüthetik a bokájukat, ha kiderül. Ám ha úgy leszel céltábla, hogy nincs konkrét oka, hogy miért kerültél abba a helyzetbe, akkor nem hogy nem véd meg senki, de még te leszel a hibás. Mert ha rákérdeznek, hogy miért bántanak, akkor nem tudod elmagyarázni, mert a valódi ok annyi, hogy „csak úgy”. És végül még téged büntetnek meg, mert úgy vélik, hogyha mondjuk 10 embernek ütközik a véleménye 1 emberével, akkor biztos a többségnek van igaza.

Megoldás talán az lehetne, hogyha egybe tömörülnének az érdekvédelmi szervezetek és így mindenkit megvédenének, akit elnyomnak, vagy diszkriminálnának, de mivel a szövetségük általánosan mindenkinek szólna, ezért kevesebb lenne az olyan eset is, hogy valaki visszaél az ilyen társaságokkal.

[UPDATE 2015-03-19]
A minap találtam egy cikket, ami tudományos kísérletek alapján támasztja alá a korábban felvázolt elméleteimet.
A cikket itt találod: Nem a kövér vagy csúnya gyerekeket, hanem az önbizalom-hiányosakat verik meg
Vagyis akik önbizalomhiányosak, vagy akiknek egyéb, egyértelműen nem behatárolható személyiségbeli gyengeségeik vannak, ők válnak először célpontokká és nem azok, akiket divat védeni.

Hozzászólások

Azonosítsd magad a Facebook segítségével és máris hozzászólhatsz!
Az azonosításhoz klikkelj a képre:

Ha nem történik semmi, ellenőrizd, hogy be vagy-e jelentkezve Facebook-ra.





--==--
Modern Pszichológia - cikksorozat


Milyen a rossz kritikus? (cikk - 2011.02.23)
A valódi erkölcs (cikk - 2011.03.03)
Miért hiszünk az átveréseknek? (cikk - 2012.10.10)
Pozitív diszkrimináció (cikk - 2012.11.23)
Chuck Norris viccek (cikk - 2013.02.23)

A jó, a rossz és az igazságos (2013.02.21)
Siker & jóindulat (2013.02.22)
Inkább vetesd el, ha nem tudod felnevelni (cikk - 2013.03.24)
Divatember (2013.03.28)
Sztereotípiák és az őszinteség (2013.03.28)

Mit tennél, ha valaki az utcán felajánlaná, hogy szexeljetek? (cikk - 2013.08.27)
Milyennek kellene lennie a börtönöknek? (cikk - 2013.09.15)
Az emberek nem akarnak gondolkodni (cikk - 2013.11.09)
Személyiségtesztek (cikk - 2013.11.09)
Közvélemény-kutatások (cikk - 2013.11.09)

Miért cigizel? (cikk - 2013.11.12)
Az állatvédelem fontos, de azért ésszel csináljuk (cikk - 2014.02.03)
Miért nem érdemes vegának lenni? (cikk - 2014.02.03)
Valóban káros lenne a tej? (cikk - 2014.02.05)
Filmek pozitív hatásai (cikk - 2014.04.30)

Manapság az emberek inkább csak sportosan öltöznek, minthogy sportoljanak (cikk - 2014.04.30)
Miért hasznosabbak a videójátékok, mint az iskola (cikk - 2014.04.30)
Modern művészet (cikk - 2014.05.23)
Őszinteség a zeneiparban (cikk - 2014.05.25)
Eredetiség a mai világban (cikk - 2014.05.28)

Kik a Warez valódi vesztesei? (cikk - 2014.10.13)
Régen minden jobb volt? (cikk - 2014-10-14)
Minden az internet hibája? (cikk - 2014.10.16)
Túl sok az ember (cikk - 2014-11-14)
Miért kell ennyire támogatni a nagycsaládosokat? (cikk - 2014-11-14)

Okos vagy művelt? (cikk - 2014-12-06)
Mitől leszel intelligens? (cikk - 2014-12-06)
A Sims sorozat, avagy a videojátékipar legnagyobb lehúzása (cikk - 2015-12-02)
Mentési rendszer a mai játékokban (cikk - 2015-12-02)
Ha az egyszerűség a lehetőségek rovására megy (cikk - 2015-01-02)

Milyen lenne az igazságos osztályozás (cikk - 2011-12-28)
Miért nem lehet csak azt tanulni, ami az embert érdekli? (cikk - 2014-12-28)
Szólásszabadság (cikk - 2015-01-12)
Miért nem tudnak az emberek összefogni? (cikk - 2015-01-14)
Melyik illem az igazi? (cikk - 2015-01-15)

„Jó étvágyat!” avagy a legértelmetlenebb jókívánság (cikk - 2015-01-16)
Őket ki védi meg? Avagy a pozitív diszkrimináció negatív hatásai (cikk - 2015-02-16)
Miért kell ennyire erőltetetten segíteni a fogyatékosokat? (cikk - 2015-02-16)
Durva gyerekversek (cikk - 2015-02-18)
A túlzott szigor hátulütői (cikk - 2015-02-18)

Egy prűd keresztény előadás a pornóról (cikk - 2015-02-20)
Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz? (cikk - 2015-02-20)
Kinek jár a tisztelet? (cikk - 2015-05-23)
A jó krimi ismérvei (cikk - 2015-05-23)
Mi aljasabb annál, hogy kihasználod az erőbeli fölényed? (cikk - 2015-05-23)

Eszement cenzúra (cikk - 2014.08-27)
Facebook és a személyiségi jogok (cikk - 2015-06-08)
Star Wars VS Star Trek, avagy miért kell választani? (cikk - 2015-06-20)
A kormány a terrorizmust is a saját hasznára fordítja (cikk - 2015-06-21)
Nemzeti konzultáció (cikk - 2015-06-21)

Videojátékok és az álszentség (cikk - 2015-06-21)
A cselekedet súlya az októl függjön (cikk - 2015-06-24)
Az emberi élet értéke (cikk - 2015-06-24)
Filmes álszentségek (cikk - 2015-06-25)
Érdekvédelmi szervezetek (cikk - 2015-07-13)

A szexelés korhatárai Magyarországon (cikk - 2015-07-14)
Parafíliák & szexuális aberrációk (cikk - 2015-07-15)
Hogyan küzdj és hogy ne küzd a toleranciáért (cikk - 2015-07-17)
Szelektív tolerancia (cikk - 2015-07-17)
Filmek negatív hatásai (cikk - 2015-08-05)

Szépségideál a médiában (cikk - 2015-08-06)
A szépség-orientált társadalom ellenszere (cikk - 2015-08-06)
Miért tiltott a génmanipuláció (cikk - 2015-08-07)
Miért jogos ateistaként a vallások ellen szólni? (cikk - 2015-08-07)
Politika, oktatás és vallás (cikk - 2015-08-07)

Igényes újságírás (cikk - 2015-08-10)
Nyelvtanháborúk az interneten (cikk - 2015-08-10)
Ki dönti el, hogy egy változás jó dolog-e? (cikk - 2015-08-11)
A vallásosak jó emberek? (cikk - 2015-08-22)
Erkölcsi iránytű (cikk - 2015-08-22)

Többféleképpen lehet megítélni a hírességeket (cikk - 2015-09-06)
A lopás szintjei (cikk - 2015-09-08)
Túlságosan elfogultak vagyunk a hozzánk közel állókkal (cikk - 2015-09-09)
Őrült előzések (cikk - 2015-09-12)
A vallás az egyetlen, amivel bűntudat nélkül lehet gyilkolni (cikk - 2015-09-16)

Élet a halál után (cikk - 2015-09-18)
Mi számít mondanivalónak? (cikk - 2015-09-20)
Manapság senkit nem érdekel a mondanivaló (cikk - 2015-09-20)
Az emberek tudnának, csak nem szeretnek gondolkodni (cikk - 2015-09-22)
Magolás-orientált oktatási rendszer (cikk - 2015-09-24)

A probléma forrását kell megtalálni, mert csak úgy megoldható (cikk - 2015-10-17)
Minimális intelligenciaszükséglet bevezetése (cikk - 2015-11-20)
Erkölcstan, avagy a vallásosak újabb önkényes agymosása (cikk - 2015-11-29)
Az országok vezetőinek legnagyobb átverése (cikk - 2015-12-20)
Elmélkedés a feminizmusról (cikk - 2015-12-21)

Bűnözők a főszerepben (cikk - 2016-01-07)
Miért szurkolunk sok filmben a gyilkosnak? (cikk - 2016-01-08)
Most akkor menő a kocka? (cikk - 2016-02-25)
Az okos eszközök világa (cikk - 2016-03-13)
Kényszerű kapzsiság (cikk - 2016-03-15)

Sorsjegymanipuláció (cikk - 2016-03-18)
Társadalmi elvárás (cikk - 2016-03-18)
Azok a mocskos jelentgetős férgek (cikk - 2016-03-18)
Mi számít fajgyűlöletnek? (cikk - 2016-03-20)
Facebook cenzúra a migránsok védelmében (cikk - 2016-03-20)

Elmélkedés az intelligenciáról (cikk - 2016-04-06)
Tanácsok egy jó párkapcsolathoz (cikk - 2016-04-07)
Ha egy idegen megsértődik, amiért nem bízol meg benne, akkor ne bízz benne (cikk - 2016-04-12)
A hit ereje (cikk - 2016-04-15)
Miért hiszed azt, hogy te vagy a világ közepe? (cikk - 2016-05-10)

Elmélkedés a pszichológiáról (cikk - 2016-06-15)
A mondanivaló túlértékelt (cikk - 2016-06-17)
Egészen biztos, hogy teljes mértékben biztos vagy valamiben? (cikk - 2016-06-19)
Motivációs biznisz (cikk - 2016-06-25)
Ne hagyd, hogy megmérgezze az életed! (cikk - 2016-06-30)

Vitakultúra, és a kultúrálatlanság (cikk - 2017-08-29)
Manapság a kritikusok már nem rajongók, csak kötekedni szeretnek (cikk - 2017-09-30)
Nem ilyennek neveltelek! (cikk - 2019-01-31)













© KevinKain 2005-...
Ajánlott böngészők: Google Chrome 9+, Firefox 3+