Hírek
Albumok
Könyvek
Videók
Írások
Képek
Zenekarok
Koncertek
Vásárlás
Gitároktatás
Stúdió
Elérhetőségek
Facebook
Linkek



2019-06-19




Elmélkedés a képregényfilmek jövőjéről (2016-04-15)


Az elmúlt két évtizedben nagyon el voltunk kényeztetve, mi képregényfilm rajongók.
Korábban a Superman 1-2-n és a Batman / Batman Visszatér filmeken kívül alig volt értékelhető képregény-adaptáció.
Majd 1998-ban eljött Penge, amit 2000-ben az X-men, 2002-ben pedig Pókember követett. 2005-ben pedig visszatért Batman és megkezdőtött a Sötét Lovag trilógia, ami egészen új szintre emelte a képregényfilmeket. Ám talán a legnagyobb esemény a 2008-as Vasember, ami útjára indította a Marvel Mozis Univerzumot (MCU).

Korábban két videót is készítettem a képregényfilmek előrejelzéseiről 2020-ig bezárólag, amiket ide vagy ide (egy korábbi cikket pedig ide) klikkelve nézhettek meg!
Most hogy már tudjuk mire számíthatunk, vágjunk is bele az elmélkedésbe :).

Nem is olyan régen Steven Spielberg egy interjúban azt mondta, hogy szerinte a szuperhős filmek ideje meg van számlálva, és hogy előbb vagy utóbb a westernek sorsára fog jutni.
Érdekes módon Mark Millar (egy képregényes legenda: Ultimates, Ultimate X-men, Civil War, UF4, Kick-Ass, Kingsman, Old Man Logan...) is azt mondja, hogy már nincs sok ideje hátra a képregényfilmeknek. Ő kb. 5 évet tippel (az MCU 3. fázisának a vége),

Ám szerintem ez nem igaz, mert a westernek azért tűntek el, mert az egy nagyon konkrét stílus: a legtöbb lassú, (pozitív értelemben) idegtépő feszültséget generáló film volt, ami a speciális effektusok fejlődésével és a filmek pörgősebbé válásával egyre nehezebben talált célközönséget magának. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen lassú filmek (persze lehetnek zseniálisak), de nagyon nehéz őket jól megcsinálni. Ebből pedig az következik, hogy sokkal nehezebben válnak tömegcikké, mert míg egy akció vagy horrorfilmből még egy átlagos, vagy egyenesen gyenge is élvezhető, egy westernből csak a legjobbakat képes befogadni a nagyközönség (korábbi cikkek a témában: Filmkritikák típusai, Filmek régen és ma).
Ezzel szemben a szuperhős meg úgy általában a képregényfilmek rengeteg kategóriába tartozhatnak: sötétebb dráma thriller (Sötét Lovag), laza akció (Megtorló), retro 80-as éveket idéző akció (Wolverine), morbid vígjáték (Super), akció-horror (Penge filmek), dráma-horror (The Walking Dead), sci-fi űr-opera (Galaxis őrzői), háborús (Amerika Kapitány, 300), western (Jonah Hex), fantasy (Thor, Dr Strange), romantikus (Csodálatos Pókember 1-2), dráma (Hulk), kém-thriller erős társadalomkritikával (Amerika Kapitány: A Tél Katonája), noir-thriller (Sin City), romantikus vígjáték egy kis videojátékos beütéssel (Scott Pilgrim a világ ellen), amolyan Piszkos Tizenkettő szerű bűnözőcsapat (Suicide Squad)... A Manga-adaptációkról meg még nem is beszéltünk, sem arról, hogy az egy kategóriába tartozók is változhatnak: Hulk pl teljesen más karakter, mint Vasember. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek a filmeknek kifejezetten kedvez a technológia fejlődése.
Persze ez a „going the western way” egy kifejezés angolban, így lehet nem párhuzamot vont, hanem csak úgy értette, hogy előbb vagy utóbb, de vége lesz a sikerszériának.
Ám ebben nem értek velük egyet. A továbbiakban pedig ezt fogom ecsetelni, hogy miért :).

Az elsődleges és egyben legfontosabb indokom, amit korábban is írtam, hogy bármilyen stílusban csinálhatnak filmeket, így kellően változatosak és szinte bárki találhat közöttük neki tetszőt.

A második indokom, hogy a kockák ki fognak tartani mellettük a végsőkig. Gondoljunk csak bele: közülünk sokan évek vagy akár évtizedek óta olvassák a képregényeket, nézik a rajzfilmeket, sorozatokat, amikben a kedvenc karaktereink szerepelnek. Így egy elég komoly célközönség vagyunk, akik nem fogjuk abbahagyni a rajongást csak azért, mert már nem elég menő. Mert ha így állnánk hozzá, akkor értelemszerűen nem olvasnánk egyáltalán képregényeket :).
Ráadásul a mainstreamben is egyre sikeresebb az ilyesmi, így közöttük is rengeteg lesz a rajongó.

A harmadik indokom pedig, hogy a filmek és sorozatok hiába egy nagy univerzum részei, mégis megállják a helyüket önmagukban is. Maximum bizonyos utalásokat nem értesz. Tény, hogy a nagy, egységes univerzumokban nagyobb a kockázat, mert esélyes, hogy 1-2 rosszabb film magával ránthatja az egészet. Ám inkább azt tapasztalom, hogy a jobbak húzzák magukkal a gyengébbeket.

Persze nem azt mondom, hogy nem bukhatnak meg a képregényfilmek, mert igen is van rá esély, de szerintem nem azért, mert kimennek a divatból, hanem azért, mert esetleg csökken a színvonal. És most jutottunk el a cikk lényegi részéhez.
A bukás főleg akkor esélyes, ha a projekten dolgozó kreatív munkatársak (író, rendező, producer...) vagy a színészek hagyják el a sorozatot. Vagy, ha bizonyos alkotások rosszul sikerülnek.
Vegyük például a Fox-ot, akiknél az X-men franchise még remekül üzemel, pedig voltak veszélyes pillanatok. Ám szerencsére túlélte az irdatlanul rossz „X-men Origins: Wolverine” és a 3. X-men film kritikai bukását. Köszönhetően a remekül sikerült reboot-előzményfilmnek (X-men: First Class), a Wolverine filmnek ami megosztotta ugyan a közönséget, de mégis egy remek, kissé retro stílusú akciófilm lett. Majd az eredeti rendező (Bryan Singer) visszatért és minden hibát helyrehozott az „Eljövendő múlt napjai” filmmel. X-men fronton eléggé megerősödtek, mivel jön a 3. Wolverine film, ami a nagysikerű „Old Man Logan” sztorit dolgozza majd fel. Ráadásul jön a folytatás: „Apokalipszis”, valamint a régóta várt Deadpool film (Ryan Reynolds-al minden idők legsikeresebb képregényes nyitányát produkálta). Mellette pedig Gambit is saját filmet kap, valamint egy X-force film is körvonalazódik. Ráadásul a DP sikere miatt a magasabb korhatár besorolás is jót tehet ezeknek az alkotásoknak.
A hosszú távú sikert azonban rengeteg tényező befolyásolhatja. Az egyik, hogy Hugh Jackman már csak két filmben fogja eljátszani Wolverine-t, a másik pedig, hogy Bryan Singer meddig fog kitartani a franchise mellett.
Nem is olyan régen még X-men/F4 crossovert is terveztek, de szerintem a „Fantasztikus Négyes” második része is felejtős, amekkora kritikai és pénzügyi bukás lett a reboot. Akkor már hagyták volna az eredeti csapatot (ami bár nem lehetséges Chris Evans váltása miatt).
Mellesleg az F4 reboot az egyik legjobb példa arra, hogy miért kockázatosak a komoly, darkos feldolgozások. Mert azoknak nagyon jónak kell lenniük, hogy egyáltalán nézhetőek legyenek. Viszont egy lazább akcióvígjátékot még ha el is rontanak bizonyos szinten, akkor is lehet élvezhető.
Ezért kockázatos a DC „Batman VS Superman”, „Suicide Squad”, „Igazság Ligája” és a hozzájuk tartozó egyéb filmek megvalósítása. De mivel az a sorozat még gyerekcipőben jár (Sötét Lovag trilógia nem része, így az Acélember az egyetlen támpont), így arról nem elmélkedek. Maradjunk csak a Marvelnél :).

Aztán ott van még a Sony, vagy legalábbis csak volt. A „Pókember” trilógia a legjobb példa arra, hogy milyen könnyű megbukni. A mesteri első két rész után az erőltetett 3. csúfos kritikai bukás lett a túl sok karakter, összecsapott sztori, emós táncok és túlzottan emócionális jelenetek, valamint az erőltetett csavarok miatt. Így elkaszálták Sam Raimi sorozatát, pedig még volt benne bőven potenciál (már csak a tervezett 4. rész miatt is, amiben a pletykák szerint Carnage tombolt volna).
Majd reboot-olták „Csodálatos Pókember” néven. Annak ellenére, hogy az első film felét már láttuk sokkal jobban (mert minden ikonikus Pókemberes jelenetet kivettek belőle, hogy legalább kicsit más legyen), összességében jó kis film lett. Majd a második rész egy hatalmas összevisszaság lett, aminek minden fontos mozzanatát már láttuk az előzetesben. Ráadásul a sorozat nagy fordulata is egy gigantikus erőltetett baromság volt. Persze így is szépen termelt, de a Sony filmenként akart egy milliárd dollárt, így csalódásnak könyvelte el. Ezért leállították a sorozat további részeit: Venom film, különféle spin-off-ok, amikből az egyik egy női főszereplővel (valószínűleg Ferkete Macska) akartak megvalósítani. És persze a „Sinister Six” film, valamint a „Csodálatos Pókember 3” is el lett kaszálva. Még szerencse, mert így az MCU Polgárháborújában feltűnhet az új és remélhetőleg eddigi legjobb Pókember :).

És el is jutottunk az MCU-hoz, ami eddig sikert sikerre halmozott.
A 6 filmes első fázis minden várakozást felül múlt, és a második fázisra se lehet panasz. Sőt.
Több sorozatot (Agents of S.H.I.E.L.D., Fenegyerek...) és rövidfilmet is kitermelt magából ez az univerzum és egyenlőre megállíthatatlannak tűnik, mivel a legnagyobb dobások („Polgárháború”, „Végtelen Háború”) a harmadik fázisra maradtak.

Ám a hatalmas kritikai és pénzügyi siker ellenére is eléggé kiszámíthatatlan a jövő, mivel a legendás Joss Whedon (Astonishing X-men, Buffy, Firefly, Avengers 1-2...) az MCU 3. fázisban már nem vesz részt. Persze azért vannak itt még tehetséges arcok. Kevin Feige, aki az első X-men film óta szinte minden Marvel feldolgozás elkészültében részt vett. Vagy James Gunn, aki a „Galaxis Őrzői”-t rendezte. És úgy tűnik az MCU legnagyobb meglepetését és pozitív csalódását (Amerika Kapitány: A Tél Katonája) jegyző csapat fogja rendezni az „Amerika Kapitány: Polgárháború”-t, és ők veszik át Joss Whedon-tól a Bosszúállók 3. és 4. részének rendezését.
Ez remek hír, de akkor is kockázatos dolog mivel míg a „Polgárháború” valószínűleg hasonló stílusú lesz, mint a „Tél Katonája”, addig a „Végtelen Háború” már egészen más stílust követel meg. Azt nem csinálhatják meg politikai thrillernek, mivel az egy intergalaktikus, sci-fi, fantasy szuperhősfilm. Persze azért bízok bennük és remélem megoldják a dolgot, de félek, hogyha véletlenül mégse sikerül nekik, akkor az egész MCU összeomolhat.

A másik veszélyes dolog, hogy úgy-hírlik: a 4. fázisra szinte az egész eredeti csapat elhagyja a Bosszúállókat. Bár a szerződésük szinte mindegyiküknek lejár, de Mark Ruffalo (Bruce Banner / Hulk) & Jeremy Renner (Sólyomszem) remélhetőleg maradnak. Azonban Robert Downey Jr. (Vasember), Chris Evans (Amerika Kapitány), Chris Hemsworth (Thor) és Scarlett Johansson (Fekete Özvegy) már korábban is jelezték, hogy elhagyják a projektet.
Persze addigra lesz rengeteg új tag, akik a helyükbe léphetnek. Ott lesz a Hangya, Skarlát boszorkány, Higanyszál, Pókember, Fekete Párduc, Captain Marvel, Dr Strange és az egész Inhumans csapat (akiket amolyan X-men pótlékként használnak már a sorozatban is). Valamint a sorozatokból megismert karakterek is beállhatnak a csapatba, mint Fenegyerek, Luka Cage, Jessica Jones, Iron Fist és a Megtorló. Meg akikről még nem tudunk, mert rengeteg karakter van a Marvel képregény-univerzumban, akiket elő lehetne hozni. Vagyis utánpótlás van dögivel.

Meg persze a régi karakterekről se feltétlenül kell elbúcsúzni. Például Edward Nortont és Terrence Howard-ot is lecserélték. De a színészcsere helyett én személy szerint jobban örülnék új karaktereknek.
Ott van rögtön Sebastian Stan (Winter Soldier), aki ha jól tudom egy 10 filmre szóló szerződést írt alá. Így több, mint valószínű, hogy ő fogja magára ölteni Amerika Kapitány jelmezét. Ám hiába ő a jogos örökös, ő egy teljesen más karakter, akit nem biztos, hogy minden rajongó gyomra be fog venni.
Aztán ott van a képregényekben az új női-Thor, akiről kiderült, hogy Dr. Jane Foster az, akit Natalie Portman játszik a filmekben. Ám őt el nem tudnám képzelni szuperhősként. Hiába volt ő Amidala királynő, vagy a Fekete hattyú. Egyszerűen nem hiszem, hogy illene a szerepre. Bár anno Heath Ledger-ről se gondoltam volna, hogy jó Joker lesz, vagy Michael Keaton jó Batman. Anne Hathaway se jutott volna eszembe, ha Macskanőt kell választani, de végül mindegyik remek választásnak bizonyult. Szóval fene tudja :). De én akkor is Sif-et látnám szívesebben női Thor-ként.
Aztán ott van Vasember. Színészcsere nélkül simán magára ölthetné a ruhát Don Cheadle, aki eddig „Hadigép”-ként szerepelt. Bár itt jobban örülnék Gwyneth Paltrow-nak. Végül is végig Tony mellett volt a kezdetektől. Erős személyiség, méltó társa Tony-nak. Ráadásul a 3. részben magára öltötte már egyszer a Vasmeber páncélt, a végén pedig egy Extremis-el felturbózott szuperhősként is helyt állt. Ráadásul a karaktere, Pepper Potts egy Vasember páncélban feszít “Rescue” néven a képregényekben is. Ő szerintem tökéletes új Vasember lenne.
Fekete Özvegy-et a legkönnyebb lecserélni. Bár szomorú lenne, mivel Scarlett Johansson szerény véleményem szerint a legszexisebb és legtehetségesebb színésznők közé tartozik. De mivel a képregényekben is több karakter viseli a Fekete Özvegy nevet és a hozzá való testhez simuló fekete rucit, így vele könnyű dolguk lesz.
Persze nem kell minden karakternek új megfelelő, mert sok más hős is van a képregényekben. Így ezek csak elmélkedések. Ám attól még kockázatos dolog mind a rendező, színész és karaktercsere.

A színész és karaktercsere főleg azért veszélyes a jövőre nézve, mert a filmek egyik legnagyobb előnye a csapattagok egymáshoz való viszonya. Főleg ezért emelkednek ki a „Bosszúállók” filmek a többi közül, mert ott sok jó és változatos karaktert eresztettek össze. Bár a „Galaxis Őrzői” bizakodásra adhat okot, hogy az új csapatokkal is hasonlóan jó filmeket hoznak össze. Főleg a „Bosszúállók” későbbi részei kétségesek, mivel az első két része pont a karakterek változatossága miatt volt annyira szórakoztató. Gondoljunk csak bele: Amerika Kapitány volt a naiv hős, akinek ha mondjuk Bucky lép a helyébe, akkor már az első két film rengeteg poénja kiesik. Aztán ott van Thor, a villámisten a másik világból. Nélküle megint rengeteg poénlehetőség veszik el. És ne feledjük el Hulk tombolását, ami a filmek leglátványosabb és legviccesebb részeit hozta (Loki földhöz vagdosása örök klasszikus marad :) ). Helyettük kapunk hagyományosabb hősöket, akiknek ugyan lehetnek érdekes személyiségeik, de sose lesz már olyan változatos a csapat, mint amilyen az első felállás volt. Persze a nagy-dumás Pókember, a hasonlóan laza Hangya, vagy a mágus Dr Strange üde színfoltjai lehetnek a csapatnak, de az új csapatban még sincs meg az a fajta potenciál, ami az eredetiben volt. Főleg az „Ultron korának” a zárójelenete volt, ami miatt szkeptikus vagyok a jövőre nézve, mert bár tudom, hogy sosem lesz ez a konkrét felállás (max a „Polgárháború” elején), valamint sok új hős hiányzik, de mégis rossz érzés volt látni ezt az új csapatot.
Azért én bizakodok :). A "Hangya" és a "Galaxis őrzői" hatalmas meglepetések voltak. Sőt a "Dr. Strange" is ígéretesnek tűnik, ahogy a többi újdonság is.

Bár talán a legnagyobb kockázat a „Polgárháború” film alaptörténetéből fakad. Abban a történetben gyakorlatilag Tony Stark a negatív karakter. Viszont Robert Downey Jr. az egyik nagy kedvenc a rajongók körében, és ez ezért egy nagyon bátor és veszélyes húzás.

Ám ha jól át tudják lépni a felmerülő akadályokat (és az eddigiek alapján bizakodok, vagyis miért ne tudnák :) ), akkor akár még évtizedekig követhetjük nyomon a Bosszúállók kalandjait :). Akinek meg már elege van a képregényfilmekből? Nézzen mást! Rengeteg romantikus dráma és művészfilm is van a piacon. Senki nem kényszeríti őket, hogy végigszenvedjék a szuperhősök kalandjait, majd a neten panaszkodjanak :).
KevinKain






-
Képregények, adaptációik és egyebek - cikksorozat


Dragonball - Evolution (filmkritika - 2009.11.03)
Web of Shadows VS Wolverine VS Arkham Asylum VS Shattered Dimensions (játékösszehasonlítás - 2011.02.12 - TPS / Akció)
Elfen Lied (sorozatkritika - 2011.06.26)
Batman - Arkham City (játékkritika - 2012.01.13)
Scott Pilgrim VS the World (filmritika - 2012.04.24)
The Amazing SpiderMan (játékkritika - 2012.09.06 - TPS / Akció)
Vasember (filmkritika - 2013.01.28)
Hihetetlen Hulk (filmkritika - 2013.01.28)
Vasember 2 (filmkritika - 2013.01.28)
Thor (filmkritika - 2013.01.28)
Amerika Kapitány – Az első bosszúálló (filmkritika - 2013.01.28)
Bosszúállók (filmkritika - 2013.01.28)
Folytatások, előzmények, reboot-ok, remake-k, spin-off-ok és crossoverek (cikk - 2013.04.10)
Magyarul megjelent képregények (cikk - 2013.06.18)
Marvel Comics és az árukapcsolás (cikk - 2013.07.18)
Sword Art Online (sorozatkritika - 2013.08.27)
Elmélkedés a Marvel mozis univerzum jövőjéről (cikk - 2013.09.15)
Batman - Hush 1-2-3 (képregénykritika)
Batman - Préda (képregénykritika)
Batman - Terror (képregénykritika)
Batman - Hush visszatér 1-2 (képregénykritika)
Batman - Hush szíve (képregénykritika)
Miért útálom a reboot-okat? (cikk - 2013.09.29)
Hihetetlen Pókember 1-27 (képregénykritika - 2013.10.05)
Új Marvel Extra (képregénykritika - 2013.10.05)
Pókember – Holtak között / Venom / Végső harc (képregénykritika - 2013.10.05)
Rozsomák – Adósság és Becsület (képregénykritika - 2013.10.05)
Rozsomák – Snikt (képregénykritika - 2013.10.05)
Fabulák 1 – Legendák száműzetésben (képregénykritika)
Hellboy 1-2-3 (képregénykritika)
Új X-men – E, mint eltörölni (képregénykritika)
Zöld Lámpás – A kezdet titka (képregénykritika)
Megtorló – Balfékek szövetsége (képregénykritika)
Gotham City Ragadozók (képregénykritika)
A Bosszú Angyalai – Káosz (képregénykritika)
Az Új Bosszú Angyalai – Új Titkos Háború (képregénykritika)
Superman és Batman – Supergirl – Egy lány a Kripton bolygóról (képregénykritika)
Superman és Batman – Abszolút hatalom (képregénykritika)
Batman - Arkham Origins (játékkritika - 2012.12.18)
Pókember – Jean DeWolff halála (képregénykritika)
Az Új Bosszú Angyalai - Kitörés (képregénykritika)
Rozsomák 1-6 – Az állam ellensége (képregénykritika)
Rozsomák 7-12 – A S.H.I.E.L.D. ügynöke (képregénykritika)
Peter Parker Pókember 7-12 (képregénykritika)
DragonBall filmek időrendje (cikk - 2014.05.23)
Marvel VS DC Comics #1 (cikk - 2014.05.25)
A Fekete Holló #1-4
Busók #1-7
Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjai #1-3
Gor láncai #1-4
Vadregény #1-2
Theo #1-3
DragonBall sorozatok (animekritika - 2014.08.20)
- DragonBall
- DragonBall Z
- DragonBall GT
- DragonBall Kai
- DragonBall Z Abridged
The Amazing SpiderMan 2 (játékkritika - 2014-09-25)
Super (filmkritika - 2015.06.20)
Death Note (2015-09-15)
Elmélkedés a képregényfilmek jövőjéről (cikk - 2016-04-06)


Hozzászólások

Azonosítsd magad a Facebook segítségével és máris hozzászólhatsz!
Az azonosításhoz klikkelj a képre:

Ha nem történik semmi, ellenőrizd, hogy be vagy-e jelentkezve Facebook-ra.







© KevinKain 2005-...
Ajánlott böngészők: Google Chrome 9+, Firefox 3+